Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Még él a remény: győzött a PMFC!

Nagyon fontos mérkőzés várt a PMFC-re a bajnokság 32. fordulójában, vagyis mindössze három körrel a vége előtt. Pokoli nehéz helyzetben vannak ugyanis a piros-feketék, nyerniük kell a meccseket ahhoz, hogy bentmaradhassanak – ma délután a Soroksárt kellett két vállra fektetniük. Sikerült! Az, hogy nem ez volt a hétvége legszebb meccse, senkit sem érdekel, mert ilyenkor nem ez a fontos. Látszott Mátyus János csapatán, hogy nagyon akarja a győzelmet, és néhány kimaradt helyzet után az első félidő végén Harsányi István megszerezte a vezetést (1-0)! A pécsi szurkolók érthetően nagyon boldogok voltak, és bíztak benne, hogy nem lesz feketeleves a második félidőben. Nem volt. Köszönhetően elsősorban annak, hogy a pécsi srácok nagyot küzdöttek, voltak helyzeteik az előny növeléséhez is, ám ez egyszer sem jött össze. Ugyanakkor a vendég Soroksár előtt is adódtak gólszerzési lehetőségek, ám amikor közel jártak az egyenlítéshez, a hazai kapus, Varasdi Dániel remekelt, mindent fogott. A végered...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu