Lassítok egy kicsit, élvezem a lágy szellő simogatását és azt, hogy a tüdőm levegővel telik meg; mélyeket lélegzem, arcomat a napsugarak felé fordítom, közben hallgatom a madarak varázslatos énekét; habzsolom a vadregényes, dimbes-dombos vidék látványát, kezemben egy pohárral a valaha kóstolt legfinomabb vörösborból, amit egyébként egészen mostanáig soha nem szerettem. Nem gondolok a következő pillanatra, inkább megengedem magamnak azt a luxust, amit a nagyvárosi modern ember ma már csak hírből ismer: rövid ideig haszontalan vagyok, sőt még a szüntelen teendők, kötelességek, valamint az ezekből fakadó szorongás fojtogató gyűrűjéről is megfeledkezem. Nos, ilyen és ehhez hasonló gondolatok, illetve intuíciók születtek meg bennem abban a néhány napban, amit – dobpergés – a szomszédos Szlovéniában töltöttem. Élménybeszámoló.