Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Zalát is érintő számlagyárat számoltak fel, összesen 102 évet kaphatnak

30 számlagyáros kamucéget számoltak fel. Nem a születésnapos gyertyáinak száma érte el a jubileumi félszázat, hanem a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség kereken ennyi, azaz ötven terhelttel szemben emelt vádat költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága által eredményesen lezárt nyomozását követően. A győri pénzügyőr nyomozók végül a több mint 30 cégből álló számlagyárral és A Zalát is érintő számlagyárat számoltak fel, összesen 102 évet kaphatnak bejegyzés először a Dél-Zala Press jelent meg.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu